Gyilkosság, cselszövés, diplomácia, megtorló katonai akciók és a mindehhez szükséges logisztika az MKUK színpadán
Egy szajha a nápolyi királyi trónon. Gyilkos szeretők merénylete a királyi trón várományosa, a szaj¬ha Johanna vőlegénye, a magyar Nagy Lajos öccse ellen. A hat merénylőt szinte legyűrő Endre herceg emberfeletti küzdelme a végzettel. Okirat hamisító bíboros, aki a pápa aláírásával játszik.
Diplomácia, méreg és cselszövés mint egymástól elválaszthatatlan fegyvertársak. Nagy Lajos büntetést kérő követei Avignonban, a pápai trónnál. A magyar király szövetségkötése az angol III. Eduárd angol uralkodóval, és egy kalandos követjárás London és Buda közt a XIV. század veszélyes útjain. Magyar diplomáciai játszmák a Dalmáciát megszerezni akaró, Zárát ostromló Velence megkerülésére a Földközi-tenger medencéjében. Két itáliai hadjárat előkészítése és logisztikázása az 1300-as évek közepének gazdasági és társadalmi viszonyai közt. A szálak a bizánci császári palotáig érnek.
Mindez elárulja, hogy a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház (MKUK) Nagy Lajosról készülő nagyszabású drámája nem kispályás művészi vállalkozás. Andrási Attila egyedi látásmódú, lényegre összpontosító és érzékletes rendezésében és Szigeti Réka dramaturgiai képességeivel megjelenítve a kicsit sem unalmas korszakot, a komoly előzetes kutatásoknak köszönhetően hiteles korfestésre és jellemábrázolásra, valamint igazi lovagkori látványelemekre és nem utolsósorban a téma miatt szó szerint vérbő cselekményszövésre számíthatunk.
A tatár fej, mely többet ér húszezer aranynál
A gyorsan váltakozó párbeszédekből és rövid jelenetekből összeálló háttértörténetekből a magyar király főbb jellemvonásait is megismerhetjük. Megtudjuk, hogy Lajos távlatokban gondolkozó, valódi államférfi volt. Amikor például jegyese, Luxemburgi Margit csodálkozása ellenére jóváhagyja a havasalföldi tatárokat legyőző székely ispán, Lackfi András döntését a Dzsánibek tatár kán által az elfogott Atlamos vezér kiváltásáért küldött húszezer arany visszaküldéséről és Atlamos lefejezéséről, a következőket mondja:
„A tatár vezér halála többet ér húszezer aranynál… A kán a seregét és a vezérét elvesztette, a pénzét visszaküldtük, hogy tudja, ha közelít hozzánk, nem a pénzét, hanem majd a vérét vesszük!”
Egy tenger és két gazdag ország egy korona alatt, mely sem a hadsereget, sem a flottát nem fogja nélkülözni
Bár az Árpádok és a magyarországi Anjouk célját az előadásban a fiai érdekében semmilyen cselszövéstől sem visszariadó Perigord Ágnes hercegnő fogalmazza meg, amikor azt mondja Anjou Máriának, hogy „Ön is egy olyan kikövezett út, amelyen keresztül rokonaink, a magyarországi Anjouk rátehetik kezüket a Nápolyi királyságra, és ezáltal birtokolni fogják az Adriai tenger mindkét partját”, egy korábbi jelenetből kiderül, hogy Lajos e már Könyves Kálmán királyunk által felvázolt magyar diplomáciai célkitűzések eléréséért még igazi szerelméről és jegyeséről, Margitról is hajlandó lemondani.
A nápolyi szajha országos érdekekre hivatkozó cinikus önigazolása
Igaz, őt már ez is megrendíti, nem úgy, mint a nápolyi királynőt férje, Endre meggyilkolása. Johanna „Nápoly és Szicília megtestesítőjeként” úgy gondolja, hogy „az, aki az imént távozott mellőlünk, nem a mi férjünk volt, hanem Nápoly és Szicília férje, ezért mi, mint személy, nem kell, hogy gyászt érezzünk, a királyság pedig nem sírhat… mint Nápoly és Szicília megtestesítője már időben gondoskodtunk róla, hogy bő választék legyen elvesztése esetén megfelelő férjekből…”
Az előadást megtekintve megtudhatjuk, hogy megoldást hoz-e a feloldhatatlannak tűnő ellentétekre a háború, és miképp jut el nyakatekert logikával a cinikusan pragmatikus Johanna addig az önigazoló kijelentésig, hogy „az ország uralkodónője akarok lenni, nem az uralkodás rabja”.
Szerző: Kékesi Raymund
Forrás: https://www.pm.hu/index.php?sect=szinhaz&alsect=cikk&id=12613
