Március 15. alkalmából készült el ez a hosszabb interjú Andrási Attilával, színházunk igazgatójával.

Szerző: | márc 15, 2021 | Hírek | 0 hozzászólás

Az elszakított területeken egy vers van: a Talpra, magyar.

Andrási Attilával, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezőjével beszélgettünk arról, hogy mit jelentett és jelent a Szerbiához csatolt délvidéki magyaroknak március 15-e, hogyan hamisították meg a kommunista ideológusok 48 történéseit és milyen üzenetei vannak ma nemzetünk és politikusaink számára az 1848-49-es szabadságharcnak.

”Ha az iskolában verset kellett szavalni, én mindig ugyanazt az egyet akartam.”

Kékesi Raymund: Mit jelent neked, délvidéki magyar embernek március 15-e?

Andrási Attila: – Március 15. nekünk, elszakított magyaroknak mindig is a magyarsághoz tartozás ünnepe volt. Tüntetés a magyarságunkért. Ugyan elszakítva éltünk, de akkor még magyar többségű területen. Szabadkán én gyakorlatilag csak az oktatási intézményekben jöttem rá, hogy nem Magyarországhoz tartozunk.

„A szabadkai óvodában a magyarság ellen neveltek minket…”

– Ezek szerint a szüleid se hangsúlyozták különösebben ezt a körülményt.

– A nemzeti nevelésemért a nagyszüleim és a szüleim is sokat tettek. Az óvodában azonban elkezdődött a jugoszláv tudatra ébresztésünk. Megpróbáltak belőlünk úgynevezett jugoszláv embert nevelni, és e folyamat sikeressége érdekében egyfolytában szidták, fasisztázták és ellenségnek állították be nekünk, gyermekeknek a magyarokat. A magyarság ellen neveltek minket, ráadásul magyar óvónők a magyar óvodában. Nyilván minden óvodában ez volt az irány, de ehhez meg kellett találni a megfelelő embereket. Amikor a szüleim erre rájöttek, másnap már nem mentem óvodába. Kivettek onnan.

„Magyarnak lenni annyit jelent, mint merni”

– Bizonyára az iskolában sem volt egyszerűbb.

– Az iskolában délszláv szájízű történelmet tanítottak nekünk, de a jobb érzésű tanárok suba alatt elmondták, hogy a tananyagban lévőkhöz képest mi a valóság, s megtanították az igazi magyar történelmet is. Voltak azonban a tantestületben olyanok, akik meghajoltak a jugoszláv állameszme előtt. Mivel a szüleim gyakran átjártak Szegedre, és sok történelmi témájú könyvet vásároltak, ami később nekem is a szenvedélyemmé vált, volt olyan, hogy mondtam ezeknek a tanároknak, hogy ez vagy az nem egészen úgy történt, s bevittem a könyveket, amiben ezt megmutattam nekik. Gondolhatod, hogy nem voltam túl népszerű ezért. Én azonban azt kaptam otthonról, hogy ne fussak el, mert magyarnak lenni annyit jelent, mint merni. Éppen ezért ha az iskolában verset kellett szavalni, én mindig ugyanazt az egyet akartam.

– Gondolom, a Nemzeti dalt.

– Természetesen. Az elszakított területeken egy vers van: a Talpra, magyar.

„Európa attól Európa, hogy annyiféle színe van egymás mellett, gyűlölet nélkül…a Balkán, az más.”

– Itt, Budapesten és Magyarországon is könnyen lenáciznak vagy lefasisztáznak, hogyha olyan gondolatokat fogalmazol meg, amik nem egészen PC-k.

– Sok mindent mondanak, de azt azért nem lehet annyira komolyan venni. A Bácskában már nem a magyar az államalkotó nép, ráadásul a Balkán természete, hogy a balkáni népek nacionalizmusa valójában sovinizmus, mely gyűlölettel van tele és más népek ellen irányul. Már Napóleon Boszniába menő követe is leírta a számára érthetetlen balkáni sovinizmust. Ez még egy a sovinizmus szülőhazájából származó franciának is feltűnt tehát. A horvátok és a szerbek közti gyűlölet ma is megütközést kelt az európai emberekben.

Attól, hogy valamelyikünk elei közt svábok vannak, vagy horvátok, még elfogadjuk, hogy igenis kiváló magyar emberről lehet szó.

Magyarországon van egy bizonyos hazafiasság, továbbá van egy réteg, amelyik nem is annyira hazában, mint inkább nemzetben gondolkozik, talán ezt nevezhetjük nacionalizmusnak. A sovén magyar azonban ritka. Attól, hogy én a saját nemzetemhez ragaszkodom, még nem gyűlölöm a többit. Európa attól Európa, hogy annyiféle színe van. Bennünk van ez, európaiakban…de a Balkán, az más.

– A magyar társadalom ráadásul mindig is befogadó volt, hiszen például a Csernovics Arzén vezette, török elől menekülő szerbeket is befogadtuk.

– Jöttek hozzánk olaszok, németek, örmények, jött ide mindenki. Van, akikkel sokat nyertünk, s van, akikkel kevesebbet. A magyarok közt éppen ezért nincs meg ez a sovinizmus. Attól, hogy esetleg valamelyikünk elei közt svábok vannak, vagy horvátok, még elfogadjuk, hogy igenis kiváló magyar emberről lehet szó. Függetlenül attól, hogy a szerbekkel hogy jártunk, még a 48-49-es szabadságharc vértanúi között is akad szerb.

„A szabadságharcot a baloldali ideológia erőteljesen kisajátította, pedig 1848 – 49 – és 1918-19 annyira párhuzamos egymással, hogy semmilyen közös metszéspontjuk nincs”

– Az eddigiekből már nyilvánvaló, hogy 48 különösen fontos a számodra. Miért?

– Azért, mert a magyarság történelmi szerepre ébredését jelenti. A szabadságharcot azonban rendkívüli fontossága ellenére mégis óvatosan kell kezelnünk, mert a baloldali ideológia az elmúlt évtizedekben erőteljesen kisajátította, ráadásul igen furán megközelítve. Van egy kommunista történész, Mód Aladár, akinek a 400 év küzdelem a magyar függetlenségért című könyve úgy mutatja be a magyar-osztrák viszonyt, mintha a magyarság 4 évszázados folytonos küzdelemben, szabadságharcban állt volna a Habsburgokkal, az osztrákokkal szemben, és én ezzel azért vitatkoznék. Ezzel a fekete-fehér nézettel szakítani kell, mert bár nyilvánvaló, hogy például 48 kétségkívül alkotmányos és függetlenségi küzdelem volt, ám az is igaz, hogy Kossuth V. Ferdinánd nevében hívta csatasorba a magyarságot, legalábbis kezdetben.

– Mód Aladár 400 évével az a fő gond, hogy művét teljesen ideológiai alapon, kvázi Révai megrendelésére írva az antifasiszta népfrontpolitikával állította párhuzamba a Habsburgok elleni küzdelmet. A Föltámadott a Tenger című 1953-as szuperprodukció ugyanebben a szellemben teljesen úgy állítja be 1848-at és benne Petőfi szerepét, mintha mindaz, ami történt, a proletárforradalom előképe lett volna, és az alkotók a szerintük kommunista hős Petőfi internacionalizmusát sem felejtik el hangsúlyozni. Te, aki annyit kutattad 1918-19 történetét, és drámákat is írtál e kritikus évekről, látsz ilyen jellegű párhuzamokat?

– Egyrészt abszurd Petőfi internacionalizmusáról beszélni, másrészt a két időszak annyira párhuzamos egymással, hogy sehol sincsenek közös metszéspontjaik. 1848-ban álmodozók és zsenik voltak a hőseink. 1918-ban ugyan szintén voltak álmodozók, ám ők egyúttal idióták is voltak. 18-ban nem volt se Kossuth, se Görgey, se Széchenyi, se Deák, senki nem volt, az egyetlen Tisza Istvánt pedig rögtön az elején kiiktatták. Ezen kívül amíg 1848 az egész országról szólt, addig 18, azaz az őszirózsás forradalom főleg Budapestről. 48-49 forradalom volt, 18-19 azonban összeomlás, majd dupla puccs. Először Károlyiék csináltak puccsot, utána megpuccsolták őket a kommunisták. Az ilyen összeomlásnak semmi köze a forradalomhoz, és a társadalmi támogatás, valamint a teljes katasztrófa megakadályozásához szükséges teljesítmény is hiányzott.

„1848 máig ható tanulsága, hogy megfelelő szövetségesek nélkül hiába érünk el sikereket, azokat nem tudjuk megőrizni „

– 1848-ban azonban az egész ország összefogott, és elképesztő teljesítményre voltunk képesek, ahogy például a semmiből pillanatok alatt hadiipart és ütőképes hadsereget építettünk
– Az 1848-as tagadhatatlan teljesítmények ellenére rá kellett ébrednünk, hogy a magyar szabadság csupán európai összefüggésekben vívható ki. Láthattuk, hogy önállóan nem vagyunk elegek a hosszú távú eredmények eléréséhez és megőrzéséhez, hanem ehhez szövetségesek kellenek. A ’48-as kép, ami csak a magyarságról szól, és elfeledi, hogy például osztrákok és lengyelek is harcoltak a magyar oldalon, éppen ezért hamis. Kossuthék is keresték, hogy kivel tudnak összefogni a polgárosodási folyamat és a szabadság elérése érdekében.

A kiegyezést ráadásul legalább annyira fontosnak tartom, mint a szabadságharcot. Most, hogy feldolgozzuk Horváth Jenő A Milleniumtól Trianonig című ragyogó könyvét, sokat foglalkozom ezzel az időszakkal, és látom, hogy praktikusan szövetségben kell élnünk más nemzetekkel, ha bele akarunk szólni az európai szintű politikába.

– Nem véletlen, hogy Mátyás király is ezért próbált, ha másképp nem ment, császári hatalmat elérni, hogy mozgósítani tudja a magyar és a közös célokért Európát. Sőt Zrínyi Miklós is egy nemzetközi szövetséget próbált felépíteni…

– Ez így van, de azért nem mindegy, hogy kivel szövetkezünk. E tekintetben feledhetetlen Zrínyinek a franciákról alkotott véleménye. Ő azt mondta, hogy a francia, azaz horvátosan a francúz ha győz, kibírhatatlan, ha veszít, semmirekellő. A két világháborút követő békerendszer ezt fényesen igazolta.

A szövetégben gondolkodás fontosságát már Nagy Lajos is tudta a XIV. században, noha akkor még egészen más súllyal szerepeltünk Európa színpadán. Bár a tatárjárás már lezajlott, de a törökdúlás még nem, így mind a népesség számát, mind az egyéb erőforrásokat tekintve sokkal jobban álltunk, mint a 19. században, Lajos király mégis úgy vívta meg a nápolyi hadjáratokat, hogy III. Euduárddal és Bajor Lajossal volt szövetségben.

– A tatár és a török után azóta ráadásul Trianon is sújtott minket, így a mai időkre vonatkoztatva különösen fontos a nemzeti érdekeink hathatós érvényesítéséhez a megfelelő szövetségesek szerzése.

– A jelenlegi magyar kormány nyilván ezért is dolgozik a visegrádi együttműködésen, hiszen ha nem is lehetséges egy közép-európai közös birodalom felépítése, akkor legalább valamilyen fajta szövetséget kell létrehozni, mert enélkül rövidesen az egész régió gyarmati sorban lesz, ha már most nincs abban.

Kékesi Raymund

 

MÁTYÁS ÉS JANUSKIÉ EZ AZ ORSZÁG? és a FEHÉR SZARVAS c. előadásunkat ONLINE is megtekintheti!

Iratkozzon fel a hírlevelünkre, hogy azonnali tájékoztatást kapjon a további előadásainkról!

Sikeresen feliratkozott a hírlevelünkre!