Elindult a Lázár Ervin-program, amelynek segítségével az 1–8. osztályos diákok évente egyszer ingyen jutnak el színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra.
„Az alapgondolat az volt, hogy minden honfitársunknak, óvodás kortól élete végéig, legyen lehetősége meríteni a sok évszázados felhalmozott kulturális kincsből, amely az európai, a keresztény, a magyar értékekből származik” – mutatott rá Kásler Miklós miniszter úr.
Az Udvari Kamaraszínház is csatlakozott a programhoz történelmi, nemzettudatot erősítő előadásaival. A programban való részvétellel kapcsolatban érdeklődni lehet a 06 20 240 1087-es telefonszámon.
Udvari Kamaraszínház – Horváth Jenő: A Milleniumtól Trianonig dokumentumklip 4. rész
Megjelent Horváth Jenő A Milleniumtól Trianonig c. diplomáciatörténeti munkája alapján készített dokumentumklip 4-ik része. Tisza István az 1867-es kiegyezést szerette volna megmenteni, a király és a magyar nemzet között addig létező összhangot helyreállítani, sajnos...