Karády és a szerelem – Ujszászy és a világ címmel megindító bemutatót láttunk 2025. február 15-én az Udvari Kamaraszínházban. A Jászai Mari-díjas Andrási Attila író-rendező által jegyzett darab önmagában a különleges színpadi látványvilágával, zseniális színészi alakításaival is maradandó élményt nyújt, viszont mindezeken túl a magyar történelem eseményei és azokkal együtt, illetve azokon belül a megrázóan tragikus egyéni sorsok története az, mely a nézőt egy átlagos színházi előadásnál jóval mélyebben elgondolkodtatja.
A női sorsról, mellyel kapcsolatban a darab a történelmi valósággal összhangban megrendítő módon vet föl elemi fontosságú kérdéseket, de a férfi sorsról is, olyan kérdésköröket, melyek ma már sajnos egyre kevesebbeket foglalkoztatnak, pedig most is időszerűek, legalább annyira, mint a második világháború idején, amikor a darab cselekménye játszódik.
Andrási Attila darabját egy átlagos rendezéstől a Magyar Királyság különböző történelmi korszakait feldolgozó valamennyi Andrási-darabhoz hasonlóan az is megkülönbözteti, hogy bemutatását az író-rendező hónapokig, évekig tartó történészi kutatómunkái, szakkönyvek beszerzése előzték meg.
A darab Karády Katalin és Ujszászy István, Horthy Miklós hírszerző és kémelhárító vezérőrnagyának szerelmét mutatja be, ugyanakkor az övék mellett több egyéni sors történetéről, s e nézőpontból szemlélve valójában rólunk, magyarokról, a mi történelmünkről szól.
A Tokaji Csaba alakításában megelevenített Ujszászy István tábornok, valamint a Krizsik Alfonz által alakított ezredes, azon túlmenően, hogy intelligens és magas színvonalú színészi alakításokról beszélünk, tulajdonképpen a magyar gondolkodásból mára már csaknem kiveszett ősi elv és magatartás, a Magyar Királyság Kölcsey Ferenc által ránk hagyományozott, „A HAZA MINDEN ELŐTT” – mely vezérelv a fönt említett szereplők által több alkalommal el is hangzik a darabban – eszméjének képviselői.
A Karády Katalin külsejét, hangját, mozdulatait kiválóan hozó Orbán Bori alakítása mellett a darabban Karády szobalányát alakító, kommunista és nyilas testvérekkel rendelkező Rajk Berta Hevesi-Tóth Evelin által megformált karaktere is különösen fontos és megrázó üzenetet közvetít. A korábban Karády és Ujszászy megismerkedésekor még humoros, csacsogó Berta a történet végére maga is az oroszok által elkövetett csoportos nemi erőszak áldozatává válik, a nőkkel szemben elkövetett kegyetlenségek minden borzalmas lelki és testi következményével együtt: már soha nem lehet gyermeke, mert az orvosok „mindent eltávolítottak” belőle. Viszont az addig menekülő, bujkáló szerelme, a Pál Péter által alakított Lajos Iván a történtek ellenére is elfogadná őt, azonban mielőtt történetük folytatódni tudna, és szerelmük beteljesedhetne, Lajos Ivánt elhurcolják, aki az összeverés és elhurcolás közben kiáltja neki azt, amit azelőtt nem mondott ki: „Berta, nekem Te voltál az igazi Nő!”, s ugyanezt Berta is megteszi: „Nekem Te voltál az igazi Férfi!”. A magyar sors, az egyéni sorsok tragédiája ott van a darab minden mozzanatában, ami a végére megrázó drámaisággal csúcsosodik ki.
Katartikus darab, mely Karády Katalin és Ujszászy István tábornok megismerkedésének és szerelmének történetével, a megható Karády-dalok megszólaltatásával az előadásban is elhangzó „nincs Isten” kommunista jelszóval terhelt, különböző érdekek által irányított mindenkori magyar valóság át- és újragondolására késztet: mit tennénk meg egy kiélezett helyzetben szeretteinkért, s mit tennénk, ha a szorongató események miatt a döntést ráadásul gyorsan kellene meghoznunk? Mit tennénk meg egy eszméért, mit tennénk meg szerelmünkért még akkor is, ha érzéseinket a társadalmi elvárások és normák miatt rossz szemmel néznék? Mit tennénk meg az életben maradásért, s hogyan maradnánk életben férfiként és nőként egyaránt egy kiszolgáltatott helyzetben, egy bizonytalanná vált világban?
Andrási Attila darabja jóval több egy könnyed és felszínes történetnél: szívbemarkoló látlelet a magyar történelem embert próbáló korszakából, az akkor élt férfiak és nők tönkretett, meggyalázott életéből és szerelmeiből, tehát pontosan olyan történet, amilyenre nagy szüksége van a mindenkori magyar színjátszásnak, de nagy szükségünk van rá a magyar történelem jelenlegi szakaszában is.
– Raffay Andrea
Karády és a szerelem – Ujszászy és a világ című új bemutató a Librettó műsorában
A Karády és a szerelem - Ujszászy és a világ című új bemutató a Librettó című műsor február 11-i adásában, a 44. perctől.