A március 25-i Anjou című előadásunk premierjén részt vett Petővári Ágnes is, aki színkritikájában, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rövid bemutatása mellett a következő gondolatokat fogalmazta meg a darabról:
„Andrási Attila választékos, nyelvünk legfelső szintjét adó szépirodalmi stílusban, és ezen belül is kimagasló értéket képviselő szavainkból alkotta meg az Anjou szövegét. Jól esik a közönség fülének ezt az emelkedett, templomi zengésű nyelvezetet hallani, mert mélységesen illik a téma történelmi súlyához. Nem csupán szerzője a drámának, de a rendezője is, Szigeti Réka dramaturggal együtt elejétől a végéig fordulatos, eseményekben gazdag produkciót állít a színpadra, amiben egy perc unalom, vagy üresjárat nincs. Olyan szívmelengető jóérzés a közönség tagjainak ilyen darabot nézni, mert mindamellett, hogy nemesen szórakoztatja őket és bővíti ismereteiket, ezzel együtt szélesíti látókörüket és felkelti érdeklődésüket múltunk iránt.”
A teljes bejegyzést és a további gondolatokat itt olvashatják el: