„Ki itt nyugtalankodik csendesen
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt 36 évig, élt egy pár napot,
Nem gondolkozott és nem álmodott
És ha kinevették: azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői lant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra.
És azt álmodja, hogy él.
Béke hangjaira”
Olvashatjuk a Rejtő (született Reich) Jenő tollából kissé talán szokatlan hangvételű Sír (a) felirat című versben 1942-ből. Ekkor már tudta, hogy pestiesen szólva nem babra megy a játék. Nem sokkal később, hivatalosan 1943. január elsején el is tűnt a szovjet fronton, Jevdokovó közelében végzett munkaszolgálata közben, melyre zsidó származása miatt vezényelték súlyos betegen, egy Spirmann Gusztáv nevű nyilas feljelentésének és az „Egyedül vagyunk” című nyilas lap leleplező cikkének „köszönhetően”. Arról azonban még e napon sem szabad megfeledkeznünk, hogy Rejtő, a mai napig egyik legnépszerűbb magyar író és színpadi szerző művei a Horthy korban mind életében, mind halálát követően zavartalanul megjelenhettek, ám a hozzá hasonlóan zsidó Rákosi rémuralma alatt indexen volt. Hogy miért, az külön tanulmányt érdemelne. Mi magyarok ma is szeretjük őt, és műveivel együtt a miénknek tartjuk.
Rejtő más nagy zsidó származású, ám magyar tudatú és anyanyelvű íróinkhoz, például a budapesti Radnóti (Glatter) Miklóshoz és a Gyulafehérváron született Karácsony Benőhöz (eredeti nevén Klärmann Bernát) hasonlóan egy szörnyű korszak áldozata. Radnóti ugyancsak munkaszolgálatosként egy halálmenet áldozata lett a Győr melletti Abda határában 1944 novemberében, a Kolozsvárról elhurcolt Karácsony azonban egészen Auschwitzig jutott, és ott fejezte be földi pályafutását. Műveikben – melyek nélkül a magyar irodalom és kultúra sokkal szegényebb volna – azonban örökké velünk élnek, és a mai napon, azaz a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a többi zsidó áldozattal együtt rájuk is emlékezünk.
Kékesi Raymund
