Szívem csücske a magyar nyelv

2019-06-01

Stelly Zsófia, az Udvari Kamaraszínház fiatal színművésznője mindenhonnan kitűnik vörös hajával, szép arcával. Vele beszélgettünk pályakezdésről, színészetről, hazáról, vagyis az élet nagy dolgairól.

Milyen gyermekkorod volt? Édesanyád ugye lovakkal foglalkozik, te pedig egy budapesti lány lettél, és színésznő.
 

Öt éves koromban költöztünk Pécsre, előtte Kaposváron élt a családom, az általános iskolát már Pécsen kezdtem. Tizenegy éves koromban édesanyám telepvezetői állást kapott egy állatmenhelyen. Én ott kezdtem el lovagolni. Abban az időben kirúgták a lovakat a pécsi állatkertből, és oda hozták az állatmenhelyre a bivalyok, szürkemarhák, kecskék, kutyák közé. Ott kezdődött el egy hatalmas és végtelen szerelem az állatok és a természet iránt. Ekkor határoztam el azt is, hogy márpedig én állatorvos leszek. Sőt, lódoktor. Tizennégy éves koromban kiköltöztünk Pécsről Bodára, a Mecsek egyik völgyében található gyönyörű szép faluba. Anyukám alapított egy saját lovardát, én pedig jelentkeztem a pécsi egyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumába biológia-fizika szakra, abból a megfontolásból, hogy állatorvos leszek. 

A színészi ambíciók mikor jelentkeztek? 

Nagyon korán megmutatkoztak bennem. Ennek ellenére sosem akartam kiskoromban színész lenni, legfeljebb műlovarnő. De egészen kicsi koromtól már azzal szórakoztattam a családi összejövetelek vendégeit, hogy kihúztam egy kis sámlit a szoba közepére, stand up comedy-t csináltam egész áldott este, úgyhogy nem tudtak tőlem beszélgetni. Nagyon sok mesét találtam ki, és elő is adtam ezeket, ezért édesanyám valójában nem is lepődött meg túlságosan, amikor elkezdtem a gimnáziumot, és rögtön be is iratkoztam mindkét színjátszó körbe, ami akkor működött. A gimnázium négy éve alatt ki is derült számomra, hogy egyáltalán nem vagyok egy reál beállítottságú ember, hanem inkább humán típusú. 


Letettél az állatorvosi pályáról? 

Nem, én továbbra is állatorvos akartam lenni, csak megismerkedtem a színjátszócsoport vezetőjével, Szász Kolumbán Olga tanárnővel, aki rögtön meglátta bennem a lehetőséget. Vele nagyon sokat dolgoztunk verseken, különféle anyagokon, monológokon, sok versenyre jártam és szép eredményeket értem el. Negyedik év végén, amikor el kellett gondolkodnom azon, hogy egyetemi szinten miként és hogyan tovább, akkor tudatosult bennem igazán, hogy valójában én ezt szeretem csinálni. Minden tanítási nap után este 7-ig még ott ültünk és szövegekkel foglalkoztunk. Három lehetséges opciót írtam be végül: a Színművészeti Egyetemet, a Kaposvári Színművészetit és a Pesti Magyar Színházat.   

Hol végeztél végül? 

A Pesti Magyar Színházban. Ennek elvégzése után úgy határoztam, hogy Budapesten maradok, mert itt sokkal több a lehetőség, és sokkal mobilisabb vagyok, ha itt alakítom ki a bázisomat. 

Ennek ellenére mégis két vidéki színháznál játszottál huzamosabb ideig… 

Igen, Székesfehérváron és Szolnokon játszottam. Nem egy irány, az igaz, de ezt csak Budapestről lehetett megoldani. Volt olyan évad is, amikor mindkét vidéki színházban felléptem, ez nagyon izgalmas volt. De meg tudtam oldani. Pécsről pl. ezt nem tudtam volna kivitelezni. 

Milyen szerepek találtak meg? Elég karakteres nő vagy, a vörös hajaddal meg az arcoddal… 

Ez nagyon érdekes, mert a pályafutásomnak az első négy-öt évében csak és kizárólag fiatal lány és naiva karaktereket kaptam. Az első székesfehérvári szerepemet Guelmino Sándornak köszönhetem, mert ő rendezte negyedik év végén az egyik vizsgaelőadásunkat, a többi előadásunkat is látta, és annyira megtetszettem neki, annyira megkedvelt, hogy vitt magával Székesfehérvárra, ahol a Cseresznyéskertben Ányát játszhattam el. De az előzőleg említett két karakter volt a jellemző. Attól függetlenül, hogy kedves és bájos arcom volt, nem gondolom, hogy a lelki karakterem a naiva szerepekhez illik.   


Egyáltalán nem. (nagy nevetés) Ezt a szó jó értelmében mondom, természetesen. 

Meg is kellett küzdenem ezzel. Szolnokon mondta egyszer Radó Denise, aki nagyon asszonyos alkatként mindig vérbő teremtéseket kapott szerepnek, de lelkileg naiva volt, hogy ki kellene cserélni egymás lelkivilágát.   

A színház mellett civil munkád is volt. Színészként mi haszna a civil munkának? 

Úgy alakult az élet, hogy már rögtön az iskola után civil pályát is választottam, hogy legyen elegendő kenyér az asztalomon, ezért elkezdtem a vendéglátásban dolgozni. Tíz éven keresztül menedzseltem a színház és vendéglátás kettősét, és számomra ez egy nagyon fontos periódus volt. Szeretek emberekkel dolgozni, emberek között lenni, és hála Istennek, hogy rengeteg energiám volt ahhoz, hogy a színházban és a vendéglátásban lévő pörgést is ugyanolyan intenzitással tudjam művelni. Emberileg építő jellegű volt ez az időszak, a civil munka. Nagyon-nagyon sok mindent megtanultam.   

Amit hasznosítani tudsz a színházban. 

Igen, ezt folyamatosan hasznosítom, használom. Az embernek mindig ott bújkál az agyában a karakterles: figyeli, hogy milyen embereket szolgál ki, milyenek a vendégek, ebből színészként nagyon sok mindent le lehet szűrni. A csapatban való működés is másképpen zajlik egy vendéglátós közegben, mint egy társulatban. Azokat a tapasztalatokat is be lehet építeni a kommunikációba, mindkét részen, és ezek megkönnyítették a helyzetemet sok esetben.   

Az Udvari Kamaraszínházzal hogy találkoztál? Ez egyfajta fordulópont is lehetett az életedben, hiszen azonnal főszerepeket kaptál. 

Teljesen véletlenül találkoztam Andrási Attilával. A székesfehérvári időszakom után volt egy másfél-két évem, amikor nem színházaztam. Nem is akartam. De aztán kijön az ember vére, hogy menni kell, csinálni kell, próbálni kell. Épp akkor, amikor ez megfogalmazódott bennem, jött szembe velem az Udvari Kamaraszínháznak a felhívása, hogy színészeket keresnek. Elmentem egy meghallgatásra, Attila rögtön bizalmat szavazott nekem, és a következő előadásban már színészként és rendezőasszisztensként is dolgoztam.   

Az Udvari Kamaraszínház csak történelmi előadásokat játszik. Színészileg milyen kihívást jelent ez neked? 

Elég sokrétű a dolog. Egyrészt tudni kell eljátszani egy karaktert egy másik korból, ami nem csak a tehetségen múlik, hanem némi tárgyi tudáson is. Kell hozzá szorgalom, hogy az ember fel tudja térképezni, hogy melyik korban milyen normák voltak, milyen etikett, mi szerint éltek az emberek, stb. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy egy szerepet fel tudjunk építeni. Nyilván sokszor megéhezem arra, hogy valami modernet vagy abszurdat is játsszak, esetleg egy könnyű vígjátékot, hiszen a színész szeretne minél többfélét játszani. De ezeknek a történelmi szerepeknek is megvan a maguk varázsa és vonzereje, és ahogy te is mondtad, elég nagy szerepeket – most már mondhatom ezt – szokott adni Attila. Van ebben egyfajta kihívás, kellenek ide energiatartalékok, sőt, hiszen Attila szövegei elég nehezek és fajsúlyosak, és ha ebből van tizenhárom oldalra való, mellé a színpadi mozgás, akkor azért ez kihívás a javából. Jó úgy lejönni egy-egy előadás után a színpadról, hogy igen, ma is megvolt! 


 A Fehér szarvas vagy a Tizennyolc c. előadásban alakított szereped tetszik neked jobban? 

Játszani sokkal jobban szeretem Dorottyát és Adélt a Fehér szarvasból. Sokkal rugalmasabb, mozgékonyabb, mondhatnám úgy is, hogy neveletlenebb karakterek. Hozzám sokkal közelebb állnak, az elevenemben vannak. Régóta játszom is, hiszen a bemutató 2016-ban volt. A Baronessz szerepét is nagyon szeretem, a Tizennyolcból, ott talán kevesebb a játszási lehetőség, egy jobban behatárolt, megkötött karakterem van. 

Olvasol-e több történelemmel foglalkozó könyvet? 

Nem. Nagyon mindenevő vagyok könyvek terén, nagyon szeretek olvasni, havi egy könyv a magammal szemben elvárt minimum. Nem olvasok több történelmi témájú könyvet, mint annak előtte, de közel áll hozzám a történelem, és szeretem. Az arányok olvasás terén nem változtak, hiszen a színházban nagyon sokat foglalkozunk a történelemmel, és ez betölti az űrt.   

Mik a jövőbeni elvárásaid a munkáiddal, a közösségeddel kapcsolatban? 

Abban bízok, hogy egy olyan társulat tud létrejönni, olyan alkotócsoport, akik mindig és mindenben számíthatnak egymásra. Eddig is jó csapat voltunk, tudtunk egymásra támaszkodni, de ez remélhetőleg a jövőben hatványozódni fog, hiszen sokkal többet fogunk játszani, és így jobban össze tudunk kovácsolódni. Remélem, hogy több stúdiómunka lesz, több tréning, és sokkal többet tudunk foglalkozni a hivatásunkkal. Ez engem nagyon motivál. Meg persze az új bemutatók, amiből legyen minél több.   

Mit jelent számodra a haza fogalma? 

Talán legszebben az a Wass Albert-szöveg írja le a hazát és az otthont, amit éppen te adtál nekem. Ez egy összetett kérdés. Én nagyon szeretek magyar lány lenni. Azért választottam ezt a szakmát, mert a szívem csücske a magyar nyelv. Amióta tudatában vagyok annak, hogy színészettel akarok foglalkozni, mindig az volt a legfontosabb, hogy ápoljuk a magyar nyelvet. Nagyon szeretek utazni, és sokfelé jártam már a világban, jól beszélek angolul, nem rabolnak el a kecskepásztorok, ha eltévedek valahol, mindenkivel megértetem magam, értek mindenkit, de mégsem tudom elmondani úgy, amit gondolok, mint hogyha a saját nyelvemen, magyarul mondom el.  A magyar nyelvben érzem magam leginkább otthon.
Szigeti Réka
LEGKÖZELEBB JÁTSSZUNK

09. 22., VASÁRNAP19:00

Mátyás és Janus

Budapest

Altemplom, Pozsonyi út 58.

HAVI MŰSOROK
KÖVESSEN MINKET!

Kövesse az Udvari Kamaraszínházat a közösségi oldalakon!

KAPCSOLAT

Jegyrendelés, jegyinformáció: jegy@mkuk.hu

Titkárság: info@mkuk.hu

© 2015 Udvari Kamaraszínház. Minden jog fenntartva! Designed and created by Adamic